Hát megjöttem, itt vagyok. Sajnos vasárnap lett. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, ezzel a szívet kifacsaró, önző érzéssel ami lefekvéskor mindent kiszórít gyámoltalan lenkünkből, vagy egyszerűen csak nincs kedve senkinek holnap újra beszállni a mókuskerékbe.
Jobb volt nekem a barátnőmmel együtt, kettesben, nyugalomban, későn kelve és gondtalanul. Holnaptól 2 hétig nélküle...most 5 perc sírás. Jójó...viccelek :), de azért rossz.
Azt legalább elismerem, hogy a munkával ellentétben a diákévekben legalább némi változatosság észlelhető, ami diáktársaink képében jelenik meg, és a szünet ad teret ennek. Bár ki tudja, lehet, sőt biztos van olyan munkahely ahol nem monoton az élet. Egyre biztosabb vagyok ebben.
Hogy értelmet is vigyek ebbe az egész dologba, - már amennyi értelmet én vinni tudok bármibe is - elkezdek feszegetni pár dolgot. Ezeket persze ne vegye senki magára, még megsértődök. :)
Fiatalság, bolondság, mondják ugyebár a "szépkorúak". Lehet, hogy én még sok jelzővel kitudnám egészíteni, ezt a bölcs kijelentést, többek között az értékrend, a tisztelet hiányával. Túl sok fiatal csak él a nagyvilágba, csak van, csak néz, csak azt hiszi, hogy független, csak nem igaz. Az anyuci és apuci pénze adta komoly támogatástól oly sokszor eltekintve tárgyalják egymás között az élet fontos dolgait ( holnap ugy berúgok ) , és a "gyengébbeken" demonstrálják vezérhím mivoltukat. Egy szócska repül felém az éjszaka homályából - paff- " szánalmas ", és talán szégyen is.
Mindenkinek, illetve legtöbbeknek van anyja és apja, hát lehet valamit elrontottak, persze ez az én nézőpontom, meg a bántalmazottaké, meg azok szüleiké meg... Egy kis egészséges piszkálódás a saját barátaiddal az természetes, ezt énis elkövetem, ez kell, ez jó. De engem olyan ne baszogasson, már elnézést, aki végülis nem is ismer, tudja a nevem, meg, hogy hányas a lábam...és megítél, megítél pusztán külsőről, innen-onnan hallott dolgokról, megítél csak úgy, a lényeg, hogy mindenképpen a másik az alulpozícionált hozzá képest. Nem tudom...félek még én se ismerem magam, emiatt van részben ez a blogolás, vagy mifene, hátha ez segít. Lehet ez az egész mondjuk 2-3 év múlva irreleváns lesz számomra. "Ne ítélj, hogy ne ítéltess..." ugyebár, ellenem fordítva, én most ítéltem, de bármikor vállalom. És majd ha valaha valamelyik is lesz oly műveltségi szinten, várom őket beszélgetni, de amíg a jelenlegi szinten stagnálnak - sokan sűllyednek, "a lehetetlen nem létezik" - , addig inkább leülök egy fal mellé, egyedül, várva a megmentőt. Nem csak fiúkról van szó, a hülyeség és tudatlanság egy koedukált dolog, és nyílván relatív is, de remélem mindenkinek van egy egészséges elképzelése a normálisról, ha más nem akkor saját maga, és ha nem vagy normális, szerintem idáig elsem olvasod ezt a blogot. De szoktam tévedni, igaz ritkán. :)
Jövő héten elvileg valamikor mehetek végre stúdiófelvételre drága nővérem jóvoltából, egy élet nem lesz elég, hogy ezt meghálálhassam neki. :) Így gyorsan kommentálva ezt a hírtelen beszúrt gondolatmenetet, amivel le is zárom a mai irományom. Na szóval: zenei ízlésem a hip-hop szubkultúra álltal létrehozott rap zene, magyar underground zene felé húz, persze külföldit is meghallgatok. Ez nem azt jelenti, hogy begyöpösödött, drogos, lógógatyás, utcai suhanc vagyok... na jó a gatyám néha lóg, de kényelmes :) ez igaz. Szeretnék egyetemi szintet vinni a rap zene világába, ahogy anno Tupac is próbálgatta, mint tudjuk, már kevesebb sikerrel, de azért nyomot hagyott maga után. Lassan 10 éve vagyok a zene szerelmese és 4 éve próbálkozok szövegek és versek írásával. A zenélést 1 éve kezdtem és talán most értem olyan szintre technikailag és értelmiségileg is, hogy érdemes legyen pénzt fektetni egy lemezbe. Az írás, a rappelés, vagy maga a zene hallgatása kikapcsol még is beindít, érzelmeket szabadít fel, gondokat rak rám mégis felszabadít. Kiírhatom magamból a dolgokat, megoszthatom a tapasztalatokat, de inkább hallgassátok meg a zeném. Szólok majd ha kész lesz, itt rendelhető, annyiért amennyit szánsz rá. Röviden ennyi.
Kössz, hogy ismét szántál rám időt, hisz semmi sem kötelező, de ez egy jó módja annak, hogy kicsit jobban megismerhess.:)
Sikerekkel teli hetet és jó éjszakát mindenkinek.
Üdv,
Outside - Dávid