Hát elég régen írtam ide bármit is, lassan egy éve. Azóta megvolt a lemez, ami messze elkerülte az elvártakat, hibáztam. Kedd esti órákat tapossuk, dübörög Fanka repje, dobog a szív. Túl az érettségin, és már megbánva a felkészülési időszak elviccelődése...folyton tanul az ember a hibákból.
Pozitív, hogy régebbi akkor még barátoknak nevezett, mostanság inkább észre sem vett emberek helyét betöltötték újak, jobbak, akikra számíthatok, legalább is egyre inkább így látom. Kavics még mindig társamként és velem együtt tapossa azt a bizonyos rögös utat, jó...néha idegesítően, de ő ilyen. Most olyan emberek vesznek körül, akiktől végre én is tanulhatok valamit, ezt most nem a tanárokra értettem...
A mai napra nem gondoltam semmi tőlem megszokott eszmefuttatást. Bár a korombeli sohasem lehet fáradt, azért még is sikerül sokszor.
Na peace, de tényleg!
