Hát köszöntök ismételten mindenkit, bár meglehet, hogy senki nem olvassa amit írok, számomra nem derül ki, hisz nem kapok visszajelzéseket. De most ne ezen akadjunk fenn.
Bár manapság ennyi is elég egy fennakadáshoz elég hozzá egy apró kérdés, hogy összekülönbözzön két ember, elég hozzá ízlésbeli különbség mert elhitették velünk, hogy ez elég. Igen, lebutították a nemzetet, az embereket, persze tisztelet a kivételnek. Ennek egy nagyszerű eszköze a televízió és komoly támogatója a nagytőke, főleg a vagyonátmentés óta, nevezzük "rendszerváltásnak". Azóta emberek szemét lövik ki a rendőrők, azóta kukákat borogatnak az elégedetlenek, azóta mindenki egyre üvegesebb.
Sokan bele esnek abba a hibába, főleg ismét a fiatalság körében, elnézést, hogy ennyit véleményezem ezt a korosztályt, egyben az én korosztályomat, de kell, mert ők, mert mi vagyunk a jövő, és nem akarok olyan jövőt amilyen az átlag. Egy olyan jövőt akarok, egy olyan országot, ahol nyugodtan vállalhatok gyereket. Nem pedig egy olyat, amely a határon túl élő magyaroknak nem szavazza meg a magyarságot, nem mintha a "magyarságot" bárkitől el lehetne venni, aki magáénak érzi. De "mi" mégis ellenük szavaztunk, pedig lehet, hogy magyarabbak nálunk, és még sincs semmi papírjuk erről, ennek kapcsán akkor mit ér az én, mit ér a te személyid...égetheted el. Ebből a szavazásból látszott, hogy mennyire él a butitás, hogy mennyire nincs felébredve az átlag, és azóta még sok olyan dolog volt amiből kirajzolódott, hogy nagyon de nagyon nem látja az átlag magyar ami előtte van...
Nem akarok politizálni, bár elég sokat szoktam ilyenről beszélni, illetve pár reppemben is van szó róla, akár ki is mondhatjuk, akkor politizálok.
Az utcán sétálva ( még régebben ) szembe jött velem egy plakát, gondolom a legtöbben már találkoztak vele. Jobb oldalon "árpádsávos" jelzővel ellátva, amit egyébként helyessen se tudnak leírni és egyből rádobják a fasiszta jelzőt, áll egy külföldi K1 bajnok, bal oldalt pedig egy enyhén, titkoltan, pedofilnak kinéző iskolai tanár, - ezzel senkit nem akarok megbántani-, azon kívül a csíkokat nem vízszintesen, hanem keresztbe vezették. Ennyit az agyrombolásról, csak gratulálni tudok, remekül megoldotta a válságstáb a problémát. Megy a butítás.
Azt, hogy hova vezet ez az egész, már sokan találgatták, egyre jobban valóság, mikrochip a bőr alá személyigazolványként, ez már valóság. Aztán minden bizonnyal teljes körű lehallgatás, nyilvántartás. Egy bizonyos mértékben már ez is valóság. Hisz a telefonbeszélgetéseket, vagy éppen ezt az oldalt, de, hogy modernebb legyek, az msn beszélgetéseket is ugyan ugy olvasni tudják.
Változni kéne, kell, nektek pedig választanotok kell. Ez a parlamentalizmus bohóckodás már nem megy sokáig, ezt már sokan megmondták, lassan be is következik, de az már nem nekünk lesz rossz. És ilyenek vannak, hogy a Magyar címerről le akarják venni a Szent koronát, mert Magyarország köztársaság...
Nem tudom mit lehetne még mondani, ugyse értik sokan, legtöbbnek ez az egész csak egy értelmetlen maszlag, csak pattog a srác, meg biztos a középpontban akar lenni kicsit.
Én csak kimondom, hogy eladják alólunk az országot. Csak kimondom, hogy nem vagyok náci, csak nemzeti érzelmű. Nem vagyok rasszista, de aki nem dolgozik, az ne is egyék. Nem vagyok soviniszta, se fasiszta, de magam mögött az Árpád-sávos zászlót akarom látni, és feltett kézzel üvölteni, hogy: Vesszen Trianon!!! ,és Nagy Magyarországon szeretnék élni, de nem olyan áron, hogy a többit kiűzzük, mert nincs baj velük, nincs baj a szlovákokkal, csak náluk is nyert a butítás. Csak kimondom amit érzek, és helyesnek gondolok, magyarnak érzem magam és ezt vállalom is akár az Árpád-sávos zászlóval a hátamon, nem azért mert már nincs ÁVH, mert figyelnek, ez ma szinte kötelező.
Vannak dolgok amiket illik, és ki is kell mondani.
Példáúl, hogy ma az iskolákban, meglehet nézni a tanár-diák viszonyt, lassan inkább iszony. Hisz a fiatalok nem tisztelik a tanárokat, ott tartunk, hogy a képébe röhögnek és még ők vannak felháborodva, ha a többnyire minimum 1 diplomával rendelkező, még is súlyossan alulfizetett és minden eszközétől megfosztott tanár vissza mer szólni, minimum csak a kora okán, vagy azt a drága ellenörzőt is elkéri a megfelelő fokozat bejegyzése céljából, a diák rátámad, fenyegetőzik, el kezd duzzogni. Kedves diáktársaim. Fogadjuk el, hogy mi vagyunk, hogy úgy mondjam, az alsóbb rendűek, és meg kell adni a tiszteletet, a fegyelmet, és nem folyton a tanárban keresni a hibát, mert legtöbbször a mi hibánk okozza a tanár felindulását. Legfőképp nem érdekelnek a szünet ideje alatt lefolytatott tanárok ellen irányúló verbális szitokszavak, miközben a tanár ott sincs.
Ez már igen.
Hát kezdjünk el ébredni, kedves Magyarország. Kezdjünk el gondolkozni és tenni a jobbért, mert senki nem fog helyettünk. És végül kezdjük már észrevenni, hogy a világ nem rólunk szól, csak vagy de , fontos kis részei vagyunk, vagy lehetnénk....HA....
Outside - Dávid